A versek oldala
Juhász Gyula a Mariannának ***-ik nevenapjára verset 1927-ben írta. Mutatjuk a névnapi költeményt. Minden szépet és jót Szívemből kívánok, Teljesüljenek a Fehér leányálmok. Nyíljanak kertedben A misztrikus rózsák, Legyen szebb e versnél A boldog valóság. Gyalu Bácsi U. I.: S legyen oly derűs életed, Mint amilyen sötét hajad, Ne bántson soha semmi gond, A rímmel […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Naptár verse. Január Késõn kel a nap, teli van még csordúltig az ég sûrü sötéttel. Oly feketén teli még, szinte lecseppen. Roppan a jégen a hajnal lépte a szürke hidegben. Február Ujra lebeg, majd letelepszik a földre, végül elolvad a hó: csordul, utat váj. Megvillan a nap. Megvillan az ég. Megvillan a nap, […] Olvass tovább
Dsida Jenő: Az én dalom Az én dalom a bérci hegynek Vidáman csörtető patakja, Madárka, mely a boldogságát Minden fán, bokron eldalolja. Az én dalom az őszi lombok Borús, sejtelmes suttogása, Hulló levelek zizegése, Hollószárnyaknak csattogása. Az én dalom földet megrázó Dörgése a haragvó mennynek Amelyre a zúgó visszhangok Vad rettegéssel jaj-t felelnek. Az én […] Olvass tovább
Babits Mihály: Csillag után Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok… Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy igéretes csillagot. Ó ha most mindent itthagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok betlehemi éjszakán! Gépkocsin, vagy teveháton – olyan mindegy, hogy hogyan! Aranyat, tömjént és mirrhát vinnék, […] Olvass tovább
Füle Lajos: Az egész nép öröméért Annyi itt a szomorú ember, a szegény, a vigasztalan! Én az egész nép öröméért állok Elődbe, JÓ URAM. Az angyalokkal ezt ígérted a betlehemi ég alatt, vess hát véget a szenvedésnek, melegítsen át, mint a Nap, az az öröm, mit JÉZUS által adtál, mi el nem veszthető az életben, […] Olvass tovább
Jöjjön Karinthy Gábor: Köd verse. Az utcán minden szennyet és a házakata hónak drága leple föd.Megyek – cipelve zúgó lázamats hollá, fejemre hull a köd! A köd, a pajkos nagy gyereka vén utcákon hempereg,dalol, dalol s kacag vadul,szememre és hajamba hull! Lábam feszül, ma este még megérkezem.Hová? A jó ég tudja csak.Zsebembe süpped mind a […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: A szegedi boszorkányok verse. Az erdő, melyben égettétek őket Dárdás polgárok, már régen kivágva, Egy-két nagyon magányos, nagyon árva Nyárfa kesergi még a tűnt időket. És ők, akik itt tűzben hamvadoztak, Rég por és hamu már, elegy a földdel, Mely tavaszonta frissen újra zöldel És édes álmot ád a vándoroknak. A boszorkányok […] Olvass tovább
Jöjjön Vajda János: Nádas tavon verse. Fönn az égen ragyogó nap. Csillanó tükrén a tónak, Mint az árnyék, leng a csónak. Mint az árnyék, olyan halkan, Észrevétlen, mondhatatlan Andalító hangulatban. A vad alszik a berekben. Fegyveremmel az ölemben Ringatózom önfeledten. Nézem ezt a szép világot. Mennyi bűbáj, mily talányok! Mind, amit körültem látok. Nap alattam, […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: Magányban verse. Az óra lüktet lassu percegéssel, Kimérve a megmérhetlen időt; Ébren a honfigond virasztva mécsel, Homlokra összébb gyűjti a redőt. Vajúdni meddig tart még e világnak? Sors! óraműved oly irtóztató: Hallom kerekid, amint egybevágnak: De nincs azokhoz számlap, mutató. Jön, jön… egy istenkéz sem tartja vissza… Mint mélybe indult sziklagörgeteg: Élet? […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Nyári délután a szobában verse. Fuldoklik már a széternyedt szoba. A polituros asztal és a székek Vén arca kéksötét homályba réved. Vár rám a lépcső villogó foga. De lenn a fürdő-strandon, a Dunán, Piroscsíkos, vizes trikók feszülnek. – Jó ára van a könnyü tüllnek, A friss szél futkos fodrai után. Nem volna […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A hídon verse. Húsz éves voltam és egy éjjel tíz óra tájt, színház után a nyári csillagokra nézve haladtam által a Dunán, köröttem minden oly csodás volt, a híd, hegy tűzzáporba lángolt, alant zokogtak a habok s egy téveteg hajó a vízben hintázva ballagott. És én megálltam álmodozva a lüktető mélység felett, […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila Jön a vihar verse. Jön a vihar, tajtékja ében, haragos bírák feketében, villámok szelnek át az égen, mint fájó fejen a kinok, utánuk bársony nesz inog, megremegnek a jázminok. Almaszirmok – még ép a roncs ág – igyekszenek, hogy szállni bontsák kis lepkeszárnyuk – mily bolondság! S ameddig ez a lanka nyúl, […] Olvass tovább