Chiricuta József: Léleknyugtató múlt
Néha mikor betelik a pohár a mai világgal,
A régmúlt néhány emléke ragad magával,
Mikor nagyanyám pendelyébe kapaszkodva,
Szaladgáltam a nagyvilágnak nekirugaszkodva.
Emlékszem a szoba recsegő padlójára,
A sarokba meghúzódó selyem finom pókhálóra.
Kopott, kézzel festett bútorok a házban,
Rongyos szőnyeget tapos egy cica magányában.
De a konyhába lépve mindig pezsgett az élet,
Nagyanyám sürgés forgás közben is engem féltett.
Azok az illatok máig megmaradtak bennem,
És ahogy nagyanyám folyton ölelgetett engem.
Milyen egyszerű is volt akkoriban az élet,
Nem fenyegették a mai veszélyek a létet,
A szegénység nem volt kellemetlen érzés,
Csak boldogság volt, összetartás és megértés.
Ha most egy varázsütésre lehetséges lenne,
Felcserélném a mát az akkorra, mindennel benne,
Hagynám a csábító csillogást azokra kik vágyják,
Nagyanyám kezét fognám, hogy az angyalok is lássák.
Így találok menedéket magamnak a sok szenny elől,
Emlékezvén mikor a Nap is másként kelt kelet felől,
Mikor az ebéd előtt áldást adtunk, mindenért mit kaptunk,
A fehér abrosszal terített asztalnál, együtt falatoztunk.
