Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz verse.
Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.
Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
A boldogság karjain,
Vígadoznak a kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok.
És te, Nimfa! amit én nem bírok,
Verd ki zengő bérceden.
Verd ki zengő bérceden.
Zordon erők, durva bércek, szírtok!
Harsogjátok jajjaim!
Tik talám több érezéssel bírtok,
Mintsem embertársaim,
Kik keblekből számkivetnek
És magok közt csúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant.
Egy szegény boldogtalant.
Akik hajdan jó barátim voltak
Még felkőltek ellenem,
Űldözőim pártjához hajoltak:
Óh! miket kell érzenem,
Amidőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Bár hozzájok hív valék.
Bár hozzájok hív valék.
Nincsen, aki lelkem vígasztalja,
Oly barátim nincsenek;
Vállat rándít, aki sorsom hallja;
Már elhagytak mindenek.
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
Szívem bús panasszait.
Szívem bús panasszait.
Lilla is, ki bennem a reménynek
Még egy élesztője volt,
Jaj, Lillám is a tiran törvénynek
S a szokásnak meghódolt.
Hogy vagy most te, áldott lélek?
Én ugyan már elhagyatva élek
A tenger kínok között.
A tenger kínok között.
Óh, van-é még egy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
E setét hegyekben lél?
Hol csak egy kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Mely megháborítana.
Mely megháborítana.
Abban, gondolom, hogy semmi jussal
Ellenkezni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
Itt egy kőben helyt fogok,
S e szigetnek egy szögében,
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
Ember és polgár leszek.
Ember és polgár leszek.
Itt tanúlom rejtek érdememmel
Ébresztgetni lelkemet.
A természet majd az értrelemmel
Bőlcsebbé tesz engemet.
Távol itt, egy más világban,
Egy nem esmért szent magánosságban
Könnyezem le napjaim.
Könnyezem le napjaim.
Itt halok meg. E setét erdőben
A szomszéd pór eltemet.
Majd talám a boldogabb időben
Fellelik sírhelyemet:
S amely fának sátorában
Áll egyűgyű sírhalmom magában,
Szent lesz tisztelt hamvamért.
Szent lesz tisztelt hamvamért.
Köszönjük, hogy elolvastad Csokonai Vitéz Mihály versét.
Mi a véleményed A tihanyi ekhóhoz írásról?
Írd meg kommentbe!
Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz verselemzése
Műfaját tekintve ez a mű elégia: azaz visszatekint saját életére, bemutatja a jelen helyzetet és panaszkodik. Ez a műfaj jellemző a szentimentalizmusra. A mű befejező gondolata a biztos hit, miszerint az utókor, a távoli jövő felismeri benne előfutárát.
A tihanyi ekhóhoz 1803-ban került a Lilla-dalok közé. A strófaszerkezet itt is újszerű és bonyolult. Jellemző rá az erudíció (nagy tudásanyag felvonultatása, és találékonyság). Csokonainál nagy jelentősége van az ekhónak. A reneszánsz és a barokk idejében ez játék, itt a természet és a társadalom szembeállításának az eszköze.
A mű elején hagyományosan, a kezdősor megteremti a vers alaphelyzetét, ahol az ekhó az Istennő, a későbbiekben a visszhang, mint természeti jelenség mutatkozik meg (nagyon realisztikus ábrázolásban). – áll az erettsegi.com elemzésében.
A verselemzes.hu szerzője. is foglalkozik a költeménnyel.
Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz szerkezete
A vers szerkezetét a személyiség feltárulkozásának, a fájdalom kifejeződésének folyamata határozza meg.
1–2. vsz.: a megidézés és a saját panasz előadása, létállapotának leírása
– a 2. vsz. ellentétessége csak felerősíti az állapotrajzot – írja a Sulinet.hu szezője, klikk és olvasd el a telejs anyagot.
Hallgassuk meg a verset Lukáts Andor tolmácsolásában.
Mutatjuk Bessenyei Ferenc előadásában is.
