Csoóri Sándor neve hallatán sokakban felidéződik egy olyan világ, amelyben a költészet finom szálakon fonódik össze a mindennapok érzelmeivel és a lélek mélységeivel.
A „Kék hó, kék madár” című verse ezen alkotások közé tartozik, mely a maga letisztult képeivel és melankolikus hangulatával szinte észrevétlenül lopja be magát az olvasók szívébe.
Ebben a versben a kék szín motívuma szimbolikus jelentést nyer: a hideg hajnal, az utcán elhaladó emberek és a belső vívódások színterévé válik.
Csoóri mesterien építi fel a költemény világát, amely egyszerre szomorkás és gyönyörű, s amely sokakat megérint az évek során.
Kék hó, kék madár
Kék a hajnali hó,
kék a hajnali szél,
kék a nők szeme alján
a patkós hold-karéj.
Bujkál a villamos,
kék barlang most az utca,
ha szállna száz madár,
gyöngy-villámként suhanna.
A hólapátolók
körmüket fújják fázva,
mert kék az is, mint széthullt
csillagok kék szilánkja.
Megyek munkába reggel,
nincs semmi vígaszom,
csak a hó katonazenéje
a csontkemény hídon.
Asszonyom fölkel, mosdik,
csipogó vize kékes –
kintről ibolya árnyak
hajolnak a szeméhez.
Megáll és rámgondolván
egy percre meg is retten:
nem keresem-e sorsomat
ibolyakék szemekben?
Aztán egy nagyot sóhajt,
továbblép s tűnődően
dúdol egy kék madárról,
ki sétál kék mezőben.
