Jöjjön Csoóri Sándor – A te időd verse.
Ez volt a te időd a napból:
ez a fél-este,
ez a majdnem-már-sötét,
mikor a lámpák megmozdulnak
s a Gellérthegy, mint a kályha,
fűteni kezdi a várost –
ez volt a legtágasabb,
a legismeretlenebb,
minden idő közül mégis a leghihetőbb:
tudtam, mire való a lábam,
mire való a nevetésem,
vállad és vállam helye egymás mellett;
eshetett hó és hullhatott szembogaradra korom
és fölvérezhettek szeretőgyilkos tekintetek:
a villamosok hazáig vittek mindig.
Ez volt a te időd minden időkből:
a babiloni kövekről mohás bikafej nézett hosszan,
a budavári kövekről szétázott mozi-istenek arca
s ilyenkor lázadoztál, hogy bogarak, fecskék
és árnyékos levelek napján se mehetünk el mindenhová;
hogy fénycsövek börtönéből
csak hajad szökdöshet északnak, délnek,
de tested verseket szült nekem mégis,
hogy fáradtságom és életem versekben múlhasson el
s legyen a nappali fűnek folytatása
a szavakban is,
a hátad mögül fölemelkedő Holdnak
legyen helye az ablakon túl.
Köszönjük, hogy elolvastad Csoóri Sándor – A te időd versét.
Mi a véleményed Csoóri Sándor – A te időd írásáról?
Írd meg kommentbe!
