Csukás István: A kút
A megháborodott nyár oda
ugrott, ruháit kívül hagyván;
tövén ökörnyált sző a dudva,
bogozza, majd elejti lustán.
Az idő fordul körülötte,
s áll, szemét égre nyitva, a kút.
Magát már hány nyár beleölte,
tövén vinnyogva hány ősz lapult!
Az idő fordul … meséktől félő
riadt gyerek, ó, hol vagyok már?
Más kútnak lesem meg sötétlő
mélyét, más mesék félelme vár.
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
