Jöjjön Devecseri Gábor: A múlandóság cáfolatául verse.
1
Az értelem, ha már kinyílt,
mindétig itt sugárzik;
gazdája holtával se hal;
nem illan, szét nem ázik.
A szépség ha már kinyílt,
nem válik barna röggé;
virág, ha egy napig van itt,
egynap van itt örökké.
2
“Törékeny az öröm” – sikoltják
vagy mondják elnéző-szelíden
a költők századokon át.
Nincs állandóbb, úgy vettem észre.
Hogy megmarad! Nem az egészre
emlékszel, a múlt mély tavát
tétova búvárként bebolygva:
hol ronda rém barlangja tát
iszony-torkot, hullámok gyöngéd
homálya függönyzi valóban
múlttá, elmúlttá; aranyát
látod csak csillogni a mélyben,
csak ez süt a függönyön át,
bármily piciny volt. S egy sziromra
élesebben látsz, mint a romra.
És ha az öröm oly törékeny,
mért őrzöd álmodozva ébren
makacs-szelíden a saját
napjaid forró-hidegének
s oly sok szeretted
tavi-mélyben
messze-áramló idejének
csak mosolyát?
Köszönjük, hogy elolvastad Devecseri Gábor költeményét.
Mi a véleményed A múlandóság cáfolatául írásról?
Írd meg kommentbe!
