in

Dsida Jenő: A kovakő

Hirdetés

Jöjjön Dsida Jenő: A kovakő verse.

Acél, kovakő az én furcsa lelkem,
melyeket folyvást összecsapkodok,
s a szűzi szikrák szertecsiholódnak
és néha-néha lángja is lobog.

Ti csak nézitek, ennyi mérve rátok,
semmi egyebet nem kell tennetek!
Ti örömötökre csiholom a lángot
fény-boldogság és béke veletek!

E fényüzenet én egyetlen kincsem,
de szívem csupa áldva-szerető,
s csak ütöm, ütöm Tinektek a szikrát,
míg elkopik, vagy szétreped a kő.

Köszönjük, hogy elolvastad A kovakő verset.

Mi a véleményed Dsida Jenő írásásól?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

József Attila – Szerelmes keserű hazafiság

Babits Mihály: Tavaszi szél