Jöjjön Dsida Jenő: A kovakő verse.
Acél, kovakő az én furcsa lelkem,
melyeket folyvást összecsapkodok,
s a szűzi szikrák szertecsiholódnak
és néha-néha lángja is lobog.
Ti csak nézitek, ennyi mérve rátok,
semmi egyebet nem kell tennetek!
Ti örömötökre csiholom a lángot
fény-boldogság és béke veletek!
E fényüzenet én egyetlen kincsem,
de szívem csupa áldva-szerető,
s csak ütöm, ütöm Tinektek a szikrát,
míg elkopik, vagy szétreped a kő.
Köszönjük, hogy elolvastad A kovakő verset.
Mi a véleményed Dsida Jenő írásásól?
Írd meg kommentbe!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
