Dsida Jenő: Estharangok
Biborban fürdik már az égnek alja.
Mámortól reszket már az alkonyat,
A nap korongja bágyadtan halad,
S egy szürke felhő lassan eltakarja.
A fü között egy tücsök círipel,
Álmosan zúg a fáknak lombozatja
Zokogásomat senki meg nem hallja
És panaszomra senki sem felel.
De most!… valami jóleső meleg
Simítja végig fájó szívemet
Szempilláimat csendesen lezárom…
Langy szellő hozza erdőn, réten át
Az estharangok himnuszos dalát
És imádságba halkul zokogásom.
Köszönjük, hogy elolvastad Dsida Jenő költeményét.
Mi a véleményed az Estharangok című írásról?
Írd meg kommentbe!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
