Jöjjön Dsida Jenő: Esti teázás verse.
Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton véknyul, mint a hold,
mert arra gondol, ami volt
s hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondul, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.
S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.
– Én is teázom, kedvesem…-
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.
Köszönjük, hogy elolvastad Dsida Jenő: Esti teázás versét!
Mi a véleményed Dsida Jenő: Esti teázás verséről?
Írd meg kommentbe!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
