in

Erdélyi József: Anyai szó

Erdélyi József: Anyai szó

Vertük a fecskefészkeket,
az istállóeresz alatt,
kínoztuk és csaptuk a földhöz
a kopasz fecskefiakat.

Nem hatottak meg a kifosztott
madarak sikongásai, –
játszottunk… Van-e különb játék,
mint életekkel játszani?…
Egy kis fecskét én hazavittem,
hogy anyámnak megmutatom. –

A szívemet cseréltem el
azon a végzetes napon,
az én ártatlanul kegyetlen,
öldöklő gyermekszívemet…
Anyám is jobban tette volna,
ha nem szült volna engemet!

Nem bántott, csak azt mondta, hogy
a fecske Isten madara,
s aki bántja, azt megveri
az Isten tüzes ostora.
Azt kérdezte: hogy esne nékem,
ha megfogna egy óriás,
s kitépné a két kezemet,
mikor nem is volnék hibás?…

Tanyasi játszótársaimnak
elmondtam: mit mondott anyám,
de félrelöktek. Nem fogott
rajtuk a jámbor tudomány.
Magam is maradtam, kis tudós,
egy játékommal kevesebb,
két kezem tisztább, mint a másé,
de a két szemem könnyesebb…

Mért is tanított jóra, szépre?
Mért nem mondta, hogy öld, csak öld,
ne sajnáld a kicsit, a gyengét,
mert az erőseké a Föld,
kiknek szívében nincs bűnbánat,
se irgalom, se kegyelem!…
Fegyverrel bírják a világot,
és énnekem nincs fegyverem.

Nincs fegyverem más, csak a szó,
és nem hallgat rám a világ,
nem hallja meg, hogy sikoltoznak
fiaik után az anyák.

Nem hallja, hogy siratja rablott
szerelmes a szerelmesét, –
egy neveletlen, óriás,
vad gyermek az emberiség.

Ki fékezi meg ezt a játszó,
gyilkos óriásgyereket?
Ki fogja égi tudományra
a durva népvezéreket? –

Anyai szó! Angyali szózat,
isteni fegyver, tüzesen
szállj szívről szívre, szájról szájra,
ne is némulj el sohasem!…

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Sárhelyi Erika: Utolsó pecsét

Kun Magdolna: A régi ház

...