Ez a vers sokak szerint Nagy László mesterműve
A magyar költészetben kevés vers van, amely olyan mélyen hat a szívekre és lelkekre, mint Nagy László „Ki viszi át a szerelmet?” című alkotása.
Az egyszerű, mégis mélyenszántó kérdés, mely a címét adja a versnek, tökéletesen megfogalmazza azt a vágyat, mely minden emberben ott él: hogy érzéseinket, szeretetünket át tudjuk adni másoknak.
Ez a vers olyan univerzális emberi igazságokra mutat rá, melyek a szeretet, az értelem, a kommunikáció és a létezés közös metszéspontjait jelölik. Sokak szerint ez Nagy László legkiemelkedőbb, legmélyebb műve, mely a költő zsenialitását és emberi belátását tükrözi.
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
