Gárdonyi Géza: Amint itt ülök
Amint itt űlök, s nézem arcodat,
árnyék gyanánt száll rám egy gondolat:
hogy egykor édes Vilmám, angyalom
eljön a tél, te gyönge liliom,
s mindenre, ami tavaszszal virul,
bimbózik, nyílik, s bájában pirul,
amit remekbe alkot a természet,
havas lepellel száll rá az enyészet.
Merengve nézem szelíd arcodat,
s napfény nékem egy másik gondolat:
hogy a fehér haj illik majd neked,
s kéken mosolyg rám akkor is szemed,
“Kis Vilmám” – mondom akkor is neked
kezemben elfér akkor is kezed;
a multról olykor elbeszélgetünk,
egymáshoz símul fáradt, ősz fejünk.
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
