Jöjjön Juhász Ferenc: Nagymama verse.
Ó, milyen fiatal
nagymama, a drága,
pedig nyílik körülötte
kilenc unokája.
Futkos, mint a szellő,
ki hinné, a kedves
közeledik már a
hetvenkilenchez.
Reggel, mikor fodros
rékliben mosakszik,
amikor a ház még
hortyog, mélyen alszik,
s az ég kék ingéből ugrálnak
a csillagok, mint bolhák,
a nap az ablakhoz
nyomja tüzes orrát,
begyújt, föltűzdeli
kicsi, fehér kontyát,
sürög, forog, gyorsan
fölmossa a konyhát,
repked ki az ajtón,
megfejni a kecskét,
feje fölött bukdosnak,
csivognak a fecskék.
A ház előtt a kukoricák
kardjai csörögnek,
a kotlósra kiált: “Te,
a babot ne edd meg!”
Pelyhes kis csibéi
kiáltoznak: csíp-csép,
s a kéklő pocsolyába
hímezik a csipkét.
Egész nap kapálgat,
krumplit, kukoricát,
kötözi a szőlőt,
megszidja kutyát,
Szusszant, sóhajtozik:
“Jó uram, szegényke,
jaj, csak szállhatnék már
hozzád föl az égb
Köszönjük, hogy elolvastad Juhász Ferenc költeményét.
Mi a véleményed a Nagymama című írásról?
Írd meg kommentbe!
