Jöjjön Juhász Gyula: A szegedi boszorkányok verse.
Az erdő, melyben égettétek őket
Dárdás polgárok, már régen kivágva,
Egy-két nagyon magányos, nagyon árva
Nyárfa kesergi még a tűnt időket.
És ők, akik itt tűzben hamvadoztak,
Rég por és hamu már, elegy a földdel,
Mely tavaszonta frissen újra zöldel
És édes álmot ád a vándoroknak.
A boszorkányok többé nincsenek,
Szemük tűzvésze már nem incseleg,
Szavak bűbája rontást nem terem.
Csak néha, tele holdas éjeken,
Mikor rügy pattan s árad a folyó már,
Álmában borzong és fölbúg a polgár!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
