in

Karinthy Gábor: Köd

Hirdetés

Jöjjön Karinthy Gábor: Köd verse.

Az utcán minden szennyet és a házakat
a hónak drága leple föd.
Megyek – cipelve zúgó lázamat
s hollá, fejemre hull a köd!
A köd, a pajkos nagy gyerek
a vén utcákon hempereg,
dalol, dalol s kacag vadul,
szememre és hajamba hull!

Lábam feszül, ma este még megérkezem.
Hová? A jó ég tudja csak.
Zsebembe süpped mind a két kezem.
Hahó, az ember útja vak!
Ó, messze, messze álmodás!
Ó álmodás! Ó álmodás!
Lepkék tűnő lengése. Füst!
Futó ezüst! Futó ezüst!

Szikrázó ajkadig ma este érek el,
mely tőlem messze-messze lett!
Sír-rí a hó, de a köd énekel.
Vigad a vén utcák felett.
Bukfenceket hány, emberek!
Tombol, sikolt és hempereg!
Ujjong a köd s kacag vadul.
Szememre és hajamba hull!

Köszönjük, hogy elolvastad a Köd költeményt.

Mi a véleményed Karinthy Gábor írásáról?

Írd meg kommentbe!

Várjuk a kommenteket

Kálnay Adél: Még mindig álmaimról

Váci Mihály: Bodza