Jöjjön Juhász Gyula: Egyedül verse.
Megyünk és fáj a vándorlás magánya
És hogy kemény kövektől zord az ut
És nincs, ki az utast estére várja
S a távolok lámpája is hazug.
És csak tovább van és csak messze, messze
És hull a köd és száll a mély ború
S halott lombot terít elénk az este
És koszorúnk mindszenti koszorú,
De mi akartuk, hogy magányba menjünk
És e világon csöndes győzedelmünk
A szűz magasság, hol lelkünk lakik.
Nézz vissza, szívem, árva és kifáradt,
Milyen nyarak, milyen pompák és tájak,
Miket elhagytál! De már itt vagy, itt.
Köszönjük, hogy elolvastad Juhász Gyula költeményét.
Mi a véleményed az Egyedül írásról?
Írd meg kommentbe!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
