in

Juhász Gyula: Meunier

Jöjjön Juhász Gyula: Meunier verse.

Mester, szíved, mely mély volt, mint a tárnák,
Melyek arany- s szén-kincsüket kitárják,
Mester, szíved, mely ős tüzekben égett
S aranyba vonta e tarolt vidéket,
Mit érezett, mikor az égi lázban,
– Amelyben annyi gyönyör s annyi gyász van –
Egy-egy titáni, bús munkást kiformált
És minden vergődésből egy szobor vált?
Nem fájt-e széppé tenni annyi rútat,
– Mert rút a munka, bármit is hazudnak! –
Mester, nem fájt-e, hogy ez alkotás mind,
Amely a művész bús díszére válik,
Hogy ennyi fény, csönd, ennyi forma, álom,
Csak meddő győzelem kínon, homályon,
Hogy amíg lelked fényt vet annyi árnyra:
Sötét marad a bánat és a bánya!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Kosztolányi Dezső: A kis kutya

Kányádi Sándor

Kányádi Sándor: Holtomig ismeretlen