in

A költészet napja 2016 – Különleges programokkal ünnepelnek Zala megyében

Irodalmi előadóestekkel és különleges programokkal ünneplik a költészet napját Zala megyében: Zalaegerszegen maratoni versolvasást, Nagykanizsán vers- és prózamondó versenyt szerveznek.

A rendezvénysorozat Zalakaroson, az Igricek Együttes közreműködésével tartott verses-zenés műsorral kezdődik el április 8-án.

A zalai megyeszékhelyen április 9-én adják át a Vers – Tér – Kép címmel meghirdetett költészeti pályázat díjait a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban (VMK). Az irodalmi est folytatásaként bemutatják a Tarantella című színházi előadást Kaj Ádám rendezésében: a 19. század elején, egy dunántúli birtokon játszódó képzeletbeli történet Dukai Takách Judit költőnő és Lónyai Erzsébet – Psyché – találkozását meséli el. A költőnőt Bilicsi Mónika személyesíti meg, Psziché – a cigány-grófnő – szerepében pedig Vámos Vicát láthatja a közönség.

A költészet napján – április 11-én – reggel nyolc órakor maratoni versolvasás kezdődik a Dísz téren található Díszpinty Gasztro Bárban. A Keresztury VMK Családi Intézetének szervezésében a város polgárai – köztük közszereplők, költők, művészek, sportolók – olvassák fel kedvenc verseiket. A szervezők a kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy a 21. században – amikor már szinte mindenki laptoppal, tablettel, okostelefonokkal járkál – az emberek újra elővegyék a versesköteteket.

A civil szervezetek (Pro Zalaegerszeg Kulturális Egyesület, a Zalaegerszeg Barátai Egyesület és a Női Szalon) a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben is tartanak költészetnapi rendezvényt: a közönséget Dinnyés József zeneszerző, énekes A templomok lázadása című előadására várják.

Nagykanizsán a Kanizsai Kulturális Központ Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni címmel hirdette meg a Nagy Gáspár (1949-2007) versmondó versenyt. Az általános iskolák felső tagozatosai és a középiskolások egy-egy Nagy Gáspár verssel, prózával, vagy prózarészlettel és egy szabadon választott 20. századi magyar költő művével készülnek a versenyre – mondta el Kovácsné Mikola Mária igazgató az MTI-nek.

A versenyt április 11-én rendezik meg a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A program nyitányaként a résztvevők a Deák téren megkoszorúzzák a Kossuth- és József Attila-díjas költő, prózaíró emléktábláját.
Hévízen április 10-én, vasárnap Márai Sándor (1900-1989) születésének évfordulója alkalmából A csodáról. címmel tartanak irodalmi estet. Keszthelyen a költészet napján a Balaton Színház Simándy termében emlékeznek meg az író, költő újságíró életútjáról: Csányi Zoltán előadásának címe Éltem egyszer én, Márai Sándor.

A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én tartják.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

A költészet napja 2016 – Vas megyei programok

A költészet napja 2016 – Maratoni rendezvények Szegeden