in

Kosztolányi Dezső: A komédiás dala

Jöjjön Kosztolányi Dezső: A komédiás dala verse.

Mulassatok, a hinta indul,
nézzétek e szines pokolt.
Keblem sajog a tompa kíntul,
de jőjjetek, ajkam mosolyg.

Ti vagytok az úr, én a szolga,
bohócruhába öltözöm.
S elfojtom értetek, dacolva,
eget-kivánó ösztönöm.

Fejemből a vér zúgva csordul,
de rája süveget csapok,
s nem érezem a tarka lomtul
az égető, nagy bánatot.

Előre hajtok, körbe-körbe,
a falba vágom homlokom.
Mindent teszek, holtig gyötörve:
imádkozom, káromkodom.

Pusztán csak a parancsra várok,
ti vagytok és – nem élek én.
Fogjátok is át a világot,
nekem nincs semmim e tekén!

Engem ragad vadul zilálva
a szédülő körforgatag,
aranyszörnyek sötét hajába
kapaszkodom meg bágyatag.

S ekkor nem is tudom, hogy élek,
csak törtetek némán elől,
elszáll szememből minden élet
és célt nekem szótok jelöl.

A vad röhejben elfelejtem,
hogy e világon létezem,
a durva ember-rengetegben
nem nyúl dijért mohó kezem.

De néha, hogy a lárma halkabb,
megráz egy furcsa hangulat,
mert látom, itten mind mulatnak,
csak a komédjás nem mulat.

Köszönjük, hogy elolvastad A komédiás dala verset!
Mi a véleményed Kosztolányi Dezső írásáról?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Petőfi Sándor: Az őrült

Vajda János: Harminc év után