Jöjjön Kosztolányi Dezső: Hideg című verse.
Kosztolányi Dezső: Hideg
Furcsa est ez, néma, hűvös,
a szobákban újra bűvös
lámpa ég.
Fűtenek is innen-onnan,
s rémlik a körúti lombban
fönn az ég.
Istenem, mi végre élek?
Dúdorászok, árva lélek,
egymagam.
A mesék arany kastélya
és a cukros, piros téa
merre van?
Nem merek a ködbe nézni,
sárga gallyakat idézni
soha már.
Aki vén, az mint az ősz fáj,
mint a hervatag, esős táj
s a halál.
Ó, a múlt nem ezt ígérte,
s ami van ma, könnyem érte
mennyi folyt.
Elnémuljak, fölsikoltsak?
Ennyi volt csak, ennyi volt csak?
Ennyi volt.
Menj, szegény öreg, s a gáznál
tébolyogj még és vigyázzál,
meg ne hűlj.
És ha könnyű és ha lomb hull,
régi bútól, fájdalomtul
meg ne halj.
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
