in

Kosztolányi Dezső: Litánia

Jöjjön Kosztolányi Dezső: Litánia verse.

Az én koromban:
zörgött az egekben a gépek acélja.

Az én koromban:
nem tudta az emberiség, mi a célja.

Az én koromban:
beszéltek a falban a drótok, a lelkek.

Az én koromban:
vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.

Az én koromban:
öngyilkosok ezrei földre borultak.

Az én koromban:
méreggel aludtak el a nyomorultak.

Az én koromban:
kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.

Az én koromban:
lélekbe kutattak a lélekelemzők.

Az én koromban:
mint koldusok álltak a sarkon az épek.

Az én koromban:
recsegtek a trónok, a bankok, a népek.

Az én koromban:
mily dal remegett, a velőkig üvöltő.

Az én koromban:
prózára szerelte a verset a költő.

Az én koromban:
mindannyian ó de magunkra maradtunk.

Az én koromban:
sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.

Az én koromban:
nem volt, ki szegény szíveket melegítsen.

Az én koromban:
álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.

Köszönjük, hogy elolvastad Kosztolányi Dezső költeményét.
Mi a véleményed a Litánia írásról?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Juhász Gyula: Az időnek

Juhász Gyula: Földanyánk