Kovács Barbara : Kutyakaland
Tegnap, hogy az utcán hazafelé mentem,
nem tudtam, a szembejövők, mért bámulnak engem!
Léptem szaporáztam, néha meg-megálltam,
a rám tekintők mosolyát igencsak furcsálltam.
Hónom alatt gördeszkámmal egyre csak ballagtam,
magamon lopva végig nézve: mi furcsa van rajtam?
A cipőm bekötve, dzsekim félig nyitva,
sálam itt-ott kilóg, ez tán csak nem furcsa?
Aztán hátranéztem, gyökeret vert lábam.
Egy falkányi kutya ballagott utánam.
A zsebem kilyukadt, s az uzsonna-pogácsa
apró morzsái szóródtak az útra.
A kutyák lelkesen nyalták a sok morzsát,
farkukat csóválva várták a folytatást.
Zsebem azonnal ki is fordítottam,
a maradék pogácsát mind eléjük szórtam.
Hálásan szuszogva falták az étkem,
a sok ember mosolyát végre megértettem.
Kutyáktól övezve értem akkor haza,
s a sok kutya mind, bejött az udvarra.
Hiába kértem őket: – Menjetek haza!
Ajtónk elé, szépen, sorban, lehasalt a falka.
Otthonosan nyújtózkodtak, ásítottak, vakaróztak,
tapodtat sem mozdultak, még reggel is ott voltak.
Másnap mikor ajtónkon álmosan kiléptem,
legalább háromnak a farkára ráléptem.
Hirtelen nem értettem, miben botladozom,
ja persze, a falka, ott várt az udvaron.
A sok kutyaláb között csaknem hasra estem,
csetlettem-botlottam, körben ténferegtem.
Orrukkal kedvesen itt-ott megbökdöstek,
láthatóan nagyon örültek jöttömnek.
A házba, gyorsan, vissza-bementem,
mind a két zsebemet szaporán megtömtem.
Tettem el szalonnát, virslit, és kolbászt,
hogy elcsaljam valamivel otthonról a falkát.
Jöttek is velem, szaporán követtek,
az iskola kapunál csendesen leültek.
– Mi ez a sok kutya? Te hoztad ezeket? –
morgott a gondnok. – Tiltja a rendelet!
Azonnal zavard el mindegyiket haza,
nem kutyamenhely ez, hanem egy iskola!
Szegény jószágok a zord hang hallatán
kicsit elsomfordáltak, hogy aztán délután
engem kísérjenek el újból haza,
s, az egész falka azóta is kísér ide-oda.
És mert megszerettem őket, a zsebem most is lyukas,
hogy minden napra jusson nékik egy-két finom falat.
