in

Kun Magdolna: Végtelen nagy út

Kun Magdolna: Végtelen nagy út

Drága kicsi unokáim! Egyszer eljön az a nap,
mikor hátamra veszem úti batyumat,
és elindulok azon úton, ami a végtelenbe ér;
akkor is, ha tudom: innen nincs, ki visszatér.

Batyumba rejtem, azokat a szép emlékeket,
melyeknek örömperceit együtt éltük meg,
mert azok a percek jelentették a világot nekem,
hisz’ általuk lelt értelmet az egész életem.

Nem tudom hová vezet ez a végtelen nagy út
és milyen lesz majd az a hely, ahová léptem eljut,
de azt tudom, bárhová is érek, és bárhol kötök ki:
benneteket nem tudlak elfelejteni.

Én lelkem mélyén őrzöm meg a szép emlékeket,
ott kap minden megélt perc örökös helyet;
így, ha el is kell mennem, nekem az vigasztalást ád,
hogy mindazt mi értékkel bír: vihetem tovább…

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Sinkovits Imre verset mond – Arany János: Szondi két apródja

Sinkovits Imre verselőadás: Amikor minden szó a lélekig hatol