Móricz Zsigmond: Tavaszi dal
Dalba kovácsolt érzés csak nonumque prematur?
Szívem daltalanúl ére kilencedik év!…
Más rohan a fórumra, ha szíve kigyúlada könnyen;
Féltve magamnak én mély tüzemet takarám.
Ámde ma elragad hévvel erős szív férfiu lángja
És ibolyás réten kidalolom nevedet!
Zúgó szellők szárnyra vegyétek, büszke a hangom.
Kis citerám nosza pengj, boldog a dal, mi fakad!
Éltet adott, tetemet, dús lelket anyám, aki szűle:
A te szerelmedben izza ki bennem az érc!…
Ingatag, tétova életem biztos irányba vezetted
S édes oázisban rám virit íme a Lét!
Habhányt lelkem, Csillagom úgy vezetéd te az áron,
Hogy boldogságnak árama hord ma szinén!
Mind a tiéd, mi vagyok s mi engemet illet:
Drága becézd magadat, drága szeresd magadat!
S én rossz, gazdag ajándékkal koszorúzok akárkit,
Csak téged Szívem fosztalak untalanúl.
Bárkire műhelyemben glória száll pazarolva,
Csak te maradsz rejtett, ihletem, aki adád!
Ittasan űznek az Élet ízei, hangjai, színe,
Bárha te éltetsz, mint éltet ad a levegő.
S fényt kap bármi rög elfogván sugarát a napomnak:
Bár rajtad suhan át: úgy nemesűl a sugár!
Ám, ha ki távolról néz életem bérce felé majd:
Látja csodás kékjén létedet én Levegőm!
És ki szivem zengését hallja a fényteli mennyben:
Ódás érzést hall, róllad zengve zenét.
Íme ma elragadott az erős szív férfiu lángja,
És ibolyás réten kidalolom nEvedet!
Zúgó szellők szárnyra vegyétek, büszke a hangom!
Kis citerám nosza pengj, boldog a dal, mi fakad!
