Jöjjön Nagy Bandó András versei összeállításunk.
Nagy Bandó András: Rajzoljunk Nagyapát
Ez lesz a fejecske,
így kell, ni, kerekre.
Mondd, mama, nézed-e?
Ez lesz a két szeme.
Ez meg az orra lesz,
itt a száj, látod, ez.
Fejtetőn barna haj,
jobb fül itt, ott a bal.
Nagy pocak, teste kör,
két vonal, erre föl,
mert ez már itt a nyak,
ez meg egy kis kalap.
És hol a két keze?
Nem látod? Épp ez e!
És hol a jobb keze?
Most húzom, itt, ez e.
Most öntöm formába,
ez lesz a jobb lába,
ez meg a ballába,
én meg a karjába.
Nagy Bandó András: Pöttyös Katica
Hét a pöttye Katicának,
légy türelmes, ide szállhat,
ujjad hegyén megpihenhet,
szárnyat bontva röppen egyet.
Hét a pöttye, számolsz, nézed,
egyet, kettőt, hármat, négyet,
megtalálod mind a hetet,
s önmagadtól kérdezgeted:
hátát vajon ki festhette?
Ki volt, aki teremtette?
Ki tervezte, ki rajzolta?
Ki volt, aki kiszámolta?
És amire eljutsz hétig,
nézed ahogy száll az égig.
Szitakötő
Mit eszik a szitakötő?
Kutat-e, ha éhes?
Mézet keres, kiszitálja,
megeszi, ha édes.
Mit iszik a szitakötő?
Iszik-e a vízből?
Kortyolgat, ha kiszitálta,
forrásmenti vízből.
Hova száll a szitakötő?
fűre, fára, nádra,
és amikor sokat beszélsz,
odaszáll a szádra.
Csigadal
Máz a házam teteje, teteje,
erről van az eleje, eleje.
Gömbölyded a teteje, teteje,
mázas váz a fedele, fedele.
Innen bújok kifele, kifele,
s onnan vissza befele, befele.
Bentről nézek kifele, kifele,
nem száll énrám cinege, cinege.
Hamuba sült pogácsa
Van nékem egy kis pogácsám,
őrizgetem, rejtem.
Amikor sütötte anyám,
óvodába mentem.
Kétfillérest rakott bele,
lyukas volt és rozsdás.
Véled legyen a szerencse! –
ígyen szól a mondás.
Áldás volt a pogácsában,
benne maradt máig.
Köszönetet mondok érte,
szálljon el anyámig!
Nyár van
Már a világban
jó szagu nyár van,
illatot ád ma a tarka mező,
jó nagyokat jártam
künn a határban,
domb tetején van a csordatető.
Itt a határban
(így van a nyárban)
elhever délben a szürke gulya,
fák alatt álltam,
hűs, üde árnyban,
dalra fakadt ma a víg furulya.
Madáretető
Kiteszem a szemeket,
madarakat etetek.
Ide gyertek verebek,
cinkecsapat csipeget.
Kirakom a magokat,
kicsiket és nagyokat.
Bámulom a cinegét,
oda repül, ide lép.
Minden madár ide lát,
szórogatok szotyolát.
Szajkó csacsog a fáról,
reggel jött a tanyáról.
Gyertek közel Gébicsek,
kendermagot én viszek.
Rigó pattog a hóban,
mától leszünk mi jóban.
Néhány veréb vétkezik,
Mátyásmadár érkezik.
Mostantól lesz igazság,
kezdődhet a vigasság.
Ladiktúra
Minden percére emlékezem,
ez volt kiskorom legszebb nyara,
fényképeim, ha előveszem,
azt mondom, bár ma is tartana.
Végig a Tiszán ladikkal mentünk,
reggeltől estelig párban eveztünk.
Hol hangtalanul, hol suttogva,
ismerkedve a vízi világgal,
hol gyorsan, hol lassúra fogva
szeltük a vizet nagyapámmal.
Végig a Tiszán ladikkal mentünk,
reggeltől estelig párban eveztünk.
Láttunk búbos bankát, kócsagot,
sirályt, vadludat, hattyút, szárcsát,
gólya állt, ahol tócsa volt,
s hallgattuk a nád susogását.
Végig a Tiszán ladikkal mentünk,
reggeltől estelig párban eveztünk.
Láttunk rákot, s megannyi kérészt,
a Tisza csak nekünk virágzott,
sorolgattam ezernyi kérdést,
ennyi mindent ugyan ki látott?
Végig a Tiszán ladikkal mentünk,
reggeltől estelig párban eveztünk.
Pecáztunk pontyra és keszegre,
fogdostunk kárászt, naphalat,
s ha szúnyogokkal jött az este,
bográcsunk lógott egy fűz alatt.
Végig a Tiszán ladikkal mentünk,
reggeltől estelig párban eveztünk.
