in

Róna Katalin: Öreg szívem

Hirdetés

Róna Katalin: Öreg szívem

Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,
sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.
Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?
Istenem még milyen feladatokat oszthat?
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, ki tudja, meddig bírja?
A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,
két szép gyermek, kiknek életet adtam.
S, most végre már nagymama is lettem,
kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:
Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?
Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?
Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,
amit csak kérsz én mindent megteszek!
Csak még egy kis időt adj énnekem,
nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, de talán még elbírja!
Tisztességgel elvégzem a munkám,
ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.
Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,
elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr!

Köszönjük, hogy elolvastad Róna Katalin költeményét.

Mi a véleményed az Öreg szívem írásról?

Írd meg kommentbe!

Versek és idézetek időseknek – Életvidám időskor

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Játék a népszerű magyar versekkel 30. Kvíz – megy a telitalálat?

Kányádi Sándor: Nagyanyó-kenyér