Tudják önök, mi volna Petőfi Sándor, ha ma élne? Talán színészként a Barátok közt legnépszerűbb sztárja, esetleg politikus és költő egyszerre?
Esterházy Péter egyszer kifejtette, hogy meggyőződése szerint a lánglelkű poéta bizony ma a cirkuszok királya, vagyis légtornász lenne.
„Petőfi, semmi kétség, ha élne: légtornász volna. Egy légtornászról már messziről ordít, hogy légtornász. Egy légtornász az kirí. Látszik rajta, hogy Isten teremtménye. Azonkívül nagy bajusza van, és széles mellkasa, ahol megpihenhetnek a hölgyek. Szőke hajukat a légtornász arcába fújja a szél, ami nem mindig kellemes, ha szépnek szép is. Egy ember az vagy légtornász, vagy nem légtornász, itt nincs mese. Az élet nehéz, a légtornászé is. Ott ez az egész cirkusz, a közönség, amely unottan perecet rágicsál, füstölög a poshadt sör miatt, és legszívesebben otthon tévézne; a porondmester, ki hogy van vele, nem nagy szám; a technikai fölszerelés toldozott-foldozott, ha műanyag, nem rozsdáll” – írta a tavaly nyáron elhunyt Kossuth-díjas publicista.
A manézs világa egyébként sok más ismert irodalmárt is megihletett.
Többek között Pilinszky Jánost is, aki az Őszi cirkusz-című versében idézte fel a vándorkomédiások sátrának hangulatát.
Van hasonlóság
És ha már kíváncsiak vagyunk, mit gondol egy költő a cirkuszról, legalább annyira érdekes lehet, hogy mit gondol egy artista az irodalomról, a ritmusba szedett gondolatokról.
Kapitány Olívia szerint igenis van hasonlóság a művészet két ágazata között. Elvégre mindkettőnek célja a gyönyörködtetés és mindkettőnek megvan a maga kifejező eszköze. Az artista a testével mutatja be az érzelmeket, a költő pedig a tollával.
– Mint ahogy a világ körülöttünk, a cirkusz is változik, fejlődik – magyarázza az elismert akrobata, aki a klasszikus cirkuszban, és a színházi elemeket is alkalmazó újcirkuszban egyaránt otthon érzi magát. A világ vezető artistatársulatai már komplett, összefüggő darabokat mutatnak be.
– A cirkusz kilépés a hétköznapokból – mosolygott Olívia és hozzátette: varázslat és csoda. Az artista a trükkök között, előtt, vagy után a gesztusaival mesélhet el történeteket szerelemről, életről, halálról.
Jöjjön Pilinszky János: Őszi cirkusz verse
Muzsikaszó az esti réten,
falu alól, a fák alatt
szapora dobszó, s édes, árva
trombitahang, trombitahang !
A cirkuszos nép muzsikál,
pereg a dobszó és ütemre
forog- forog és körb jár
a lomha bölcs, a barna medve.
Elől a roppant medve és
a táncoló bohóc utána,
bohóc után a kisfia,
aztán a hold, a hold parázsa.
Arcába tűz a telehold,
s a kisfiú az égre bámul.
Elől a roppant medve és
a bohóc kisfia leghátul.
Repülnek a kicsi lovak,
a szénfeketék, hófehérek !
Táncolnak a puha füvön,
szelíd, szép füvein a rétnek.
Röpülnek a kicsi lovak !
De két eperfa közt a légben,
még náluk is szebb talán,
libegő tündér a kötélen,
megemeli az esti szél,
az a kis táncoslány a legszebb !
Már ott jár a fák sudarán,
és feljebb, és mindegyre feljebb,
a fák csúcsára ér, s nevet,
a fák csúcsára lép, de onnan
többé már vissza se talál,
csak eltűnik a teleholdban.
