Jöjjön Petőfi Sándor: Augusztus 5-dikén verse.
Itt a gyűrü, itt a gyűrü,
Itt van végre ujjamon!
Itt van ajka, itt van ajka,
Itt van végre ajkamon!
Oh, mi édes, oh, mi édes,
A csók piros ajakán!
A kerek világnak minden
Édessége itt van tán.
Csókolj, csókolj!… senki sem lát…
Szíjad, szíjad ajkamat!
S ha látnak is? jegyeseknek
Csókolózni már szabad.
Addsza ajkad, addsza orcád,
Homlokod, szemeidet,
Elborítom csókjaimmal,
Mint a hajnal az eget.
Szédülök… fogj meg karoddal,
Lágy karoddal, szép leány!
Csók-e ez vagy bor? biz én már
Nem is tudom igazán.
Bor lesz ez, bor! ilyet ittak
Az olympi istenek,
S én, az ember, nem birom meg,
Fölforgatja eszemet.
Mámor szállt nehéz fejemre,
Oh de milyen mámor ez!
Égbe vitt… a föld alattam
Végtelen mélységbe vesz.
Túljutottam már a felhők
Tarka vándor-táborán;
Csillagok között röpűlök,
Mindenik egy csalogány.
Mint dalolnak, mint dalolnak!
Ilyet nem hallott fülem.
S milyen fény! százezer villám
Nyargalózik körülem.
Hát a szívem, hát a szívem?
Ott van, ott van még a baj…
Fiu, ugy vigyázz magadra:
Örömedben meg ne halj!
