Petőfi Sándor, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, akinek versei mindmáig nagy hatást gyakorolnak az olvasókra. Rövid, de annál mélyebb költeményei lenyűgöző módon képesek megragadni az emberi érzelmek, vágyak és gondolatok lényegét. Egyszerűsége és közvetlensége révén Petőfi olyan univerzális igazságokat tár fel, amelyek minden korosztály számára érthetők és megérintők.
Összeszedtük a híres szerző legjelentősebb rövid verseit, amelyek, bár hosszukban korlátozottak, tartalmukban annál gazdagabbak. Ezek a művek bizonyítják, hogy a kevesebb néha több, hiszen Petőfi rövid verseiben is megtalálható az az erő és szenvedély, amely művészetét örökkévalóvá teszi.
Olvasd el, elemezd ezeket a rövid költeményeket, és fedezd fel bennük azt a rengeteg igazságot és szépséget, amit Petőfi Sándor mesterien közvetít. Engedd, hogy ezek a versek magukkal ragadjanak, és gondolatokat ébresszenek benned!
Íme a Petőfi Sándor rövid versek összeállításunk!
Íme a Petőfi Sándor rövid versek összeállításunk!
Petőfi Sándor: Meleg dél van...
Meleg dél van itt kinn a mezőben,
Rakja a nap a tüzet erősen.
Meleg dél van, meglippen a madár,
A fáradt eb kiöltött nyelvvel jár.
Két lyány gyűjti ott a széna rendét,
Két siheder hordja a petrencét,
Hejh de nem telik nagy kedvök benne,
mert ilyenkor súlyos a petrence.
Legjobb dolga van most a királynak,
Vagy ott annak a gulyásbojtárnak;
Király pihen aranyos karszéken,
Gulyásbojtár kedvese ölében.
Petőfi Sándor: A Nap
Mi az a Nap? mi az a Nap?
Nem is Nap az tulajdonkép.
Ugyan mi hát?… Hát semmi más,
Mint egy nagy szappanbuborék.
Valami óriásfiú
kifúja reggel keleten,
s szétpattan este nyugaton. –
És ez mindennap így megyen.
Szerelemnek rózsákkal…
Szerelemnek rózsákkal
Hintett nyoszolyája!
Megint lefektettem a
Lelkemet reája.
Szerelem rózsáiból
Tövis-e vagy illat,
Mely szívemig, életem
Gyökeréig elhat?
Akár tövis jut nekem,
Akár az illatja,
Mindegy! feküdj rá lelkem,
S álmodozzál rajta;
Álmodd meg azt a nagy szót,
Amely nincsen még meg,
Amely kifejezze majd:
Milyen forrón érzek!
Száll a felhő…
.
Száll a felhő, magasan, magasan,
Az én rózsám messze van, messze van.
Száll a felhő nyugatra, nyugatra,
A napnak is arra van az utja.
Szállj, felhő, szállj a rózsám fölébe,
Mondd, hogy oly bús a szivem, miként te.
Szállj te is, nap, a rózsám fölébe.
Mondd, hogy úgy ég a szivem, miként te.
TE A TAVASZT SZERETED…
Te a tavaszt szereted,
Én az őszt szeretem.
Tavasz a te életed,
Ősz az én életem.
Piros arcod a tavasz
Virító rózsája,
Bágyadt szemem az ősznek
Lankadt napsugára.
Egy lépést kell tennem még,
Egy lépést előre,
S akkor rájutok a tél
Fagyos küszöbére.
Lépnél egyet előre,
Lépnék egyet hátra,
S benne volnánk közösen
A szép meleg nyárba’.
Zöldleveles, fehér…
Zöldleveles, fehér
Virágos ákácfa,
Kék ruhában szőke
Kislyány van alatta;
Megeredt az eső,
Annak végét várja,
A pitvarajtóból
Kacsintgatok rája.
Gyere be, galambom,
Gyere a szobánkba!
Míg eláll az eső,
Űlj föl a ládánkra;
Ha magas a láda,
Rája fölültetlek,
Ha kemény az űlés,
Az ölembe veszlek.
Az álom…
Az álom
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya.
Mit nem lelünk meg ébren a világon.
Álmában a szegény
Nem fázik és nem éhezik,
Bibor ruhába öltözik,
S jár szép szobák lágy szőnyegén.
Álmában a király
Nem büntet, nem kegyelmez, nem birál…
Nyugalmat élvez.
Álmában az ifju elmegy kedveséhez,
Kiért epeszti tiltott szerelem,
S ott olvad égő kebelén. –
Álmamban én
Rabnemzetek bilincsét tördelem!
