Ez a vers a forradalom előtti feszültséget és a népben gyűlő haragot a tenger hatalmas, elszabaduló erejével jeleníti meg. A „föltámadott tenger” képe azt sugallja, hogy a nép sokáig tűrt, de most már megállíthatatlanul lendül mozgásba.
A költemény sorai úgy hullámzanak, mintha maga a víz csapódna a sziklákhoz, ezzel is erősítve a lázadás hangulatát. A természet képén keresztül a történelem mozdul meg, mintha az igazságtalanság ellen maga a világ fordulna fel.
A versben ott vibrál a harag, de mellette a remény is, hogy a változás valóban elhozza a szabadságot. Az olvasó úgy érzi, mintha egy sodró, szélviharos napon állna a parton, és nézné, ahogy a hullámok mindent átformálnak.
Ez a feszültség teszi időtlenné: bármikor újraolvassuk, felidézi bennünk az igazságkeresés és az összefogás erejét.
Talán ezért mondható, hogy Petőfi egyik leglendületesebb, legfelkavaróbb verse, amelyre mindig vissza lehet térni, ha a bátorság hangját keressük.
Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger
