Jöjjön Radnóti Miklós: Naptár verse.
Január
Késõn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sûrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.
Február
Ujra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó:
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.
Március
Lúdbõrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellõkkel jár a fák alatt
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se szõ a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.
Április
Egy szellõ felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.
Május
Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlõ illatokkal alkonyul.
A hegyrõl hûvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.
Június
Nézz csak körül, most dél van és csodát
látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redõ,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nõ
s a fényes levegõbe villogó
jeleket ír egy lustán hõsködõ
gyémántos testü nagy szitakötõ.
Július
Düh csikarja fenn a felhõt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestü hõség ül a
fényesarcu fák felett.
Augusztus
A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.
Szeptember
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselõt! a hûs esõk elõtt.
Felhõn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esõz.
Kibomló konttyal jõ az édes õsz.
Október
Hûvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.
November
Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis õszi bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.
December
Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.
