in

Radnóti Miklós – Szerelmes vers az Istenhegyen

Hirdetés

Jöjjön Radnóti Miklós Szerelmes vers az Istenhegyen költeménye.

Itt hordta az anyja mielőtt született,
köszönd meg a tájnak,
hogy óvta őt és körül a vastag árnyak
hűsét is köszönd, s hajló lombját a fáknak;
mind néked tartogatták ! napod egére
napnak és harcodhoz
lobogónak, mely szökkenve véd a gonosz
vermektől s nehéz munkádnak diadalt hoz.

Napod és lobogód ! s itt is mindenben úgy
érzed lélekzetét,
mint mikor melletted alszik s füledbe két
kicsi hanggal szuszogja szíves életét.

Szerelme egyre egyszerűbb és szemében
már nincsen félelem,
figyeli munkád, mosolyog és hangja sem
hallik, úgy örül, ha napodon vers terem.

Szűk holmidat vidáman összetartja és
széttúr a gondodon
s mint nap, zápor vizét az ázott lombokon,
ráncaid úgy tünteti el homlokodon.

Karolva óv s karolva óvod, míg körül
leskel rád a világ,
s végül hosszú késeivel megöl; virág
nem hull majd és furakodva féreg se rág,

ha meghalsz s tested égetni lebocsátják.
De mint esti harang
hangjára toronyból a sok fehér galamb,
a hangja száll utánad s csapdos majd ott alant.

Köszönjük, hogy elolvastad Radnóti Miklós Szerelmes vers az Istenhegyen írását.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Mensáros László veret mondd – Kosztolányi Dezső: Ilona

Kisfaludy Sándor – Édes, kínos emlékezet