Olvasd el Reményik Sándor: Tüzijáték versét. Mutatjuk a költeményt!
Májay Ervin emlékének
Akkor kisfiúk voltunk mind a ketten,
Egyidősek. A születésnapunk
Egymáshoz közel, nyárvégre esett.
Istenem, talán csak te tudod már,
Mi volt az akkor, milyen nagy eset!
Náluk a kertben, – azután minálunk…
Születésünk közt két hét telt csupán. –
Hány év választja el majd a halálunk? –
Mert én még itt vagyok, de ő már nincs:
Oltárról felszállt áldozati füst,
Világtébolyban elpazarolt kincs.
Akkor gyerekek voltunk mind a ketten.
S augusztusban a születésnapunk
Egy ritka, drága örömöt hozott:
Misztikus esték ajándékaként
Jöttek a tüzijáték-dobozok.
Volt ott minden, forgó nap, napraforgó,
Tűz-kígyó, béka, felviharzó álom:
Magasba küldött égő üzenet,
Hogy színes csillagokba szertemálljon.
Én csak néztem, de ő – ő már csinálta,
Apja tilalma nem gátolta benne,
Hogy kezét rátegye a rakétára.
Sejthette, hogy egy ilyen futócsillag,
Jaj, szörnyűbb csillag lesz majd a halála?
Baranovicinél a véres égre
Szökött fel ő is: bús, piros rakéta,
És aztán széthullott a semmiségbe.
És én – én álmaimnak rakétáit
Csak eregetem, eregetem egyre,
És forogtatom forgó napjait
S a csillagesőben gyönyörködöm,
És örülök, ha mást is elvakít
Amint hull, hullong, lassan szerteszéjjel.
S aztán elnyeli nyom nélkül az éjjel.
