Jöjjön Sajó Sándor A veréb verse.
Bús ősz borong a Kárpátok alatt,
Dermesztve napfényt, szárnyas bogarat;
Ködfátylas csendben hallgat a határ,
S te már úton vagy, jó gólyamadár.
Indulsz te is már, sürgő fecskeraj,
Hisz igazad van – éhen itt ne halj;
Hisz igazad van: szomorú az ősz –
S ha új tavasz lesz – újra visszajössz.
Könnyűszárnyúak hasznos igaza:
Hol sok bogár van, ott van a haza;
Szomorú, felhős magyar ég alatt
Mit keresnétek, kényes madarak?
Itt őszre jár most, aztán jön a tél,
Verébhad itt majd koldulgatva él;
Lent, messze délen most van kikelet,
S ti nem lehettek hitvány verebek…
Könnyűszárnyúak, jó – csak menjetek!
Én a verébről mondok éneket,
S dicsérem ezt a kicsi madarat:
Koldus, kopott, de hű és – itt marad!
Zord télen, majd ha éhség kergeti,
Jut kenyeremből morzsa is neki,
Szelíden hívom: jöszte közelébb,
Osztályos társam, szürke kis veréb!
Lásd, egy a sorsunk, ez köt engem is:
Hűség e földhöz zordon télben is,
S bár soh’ se érjünk enyhébb sugarat,
– Szenvedve, sírva, ha így van megírva,
Élünk-halunk a magyar ég alatt!
Köszönjük, hogy elolvastad Sajó Sándor költeményét.
Mi a véleményed A veréb írásról?
Írd meg kommentbe!
