Ezúttal Sík Sándor legcsodálatosabb verseiből gyűjtöttünk össze egy csokorravalót a Te kedvéért!
Ízlelgesd a magyar szavakba foglalt értelmes és érzelmes gondolatokat!
Megéri!
Jöjjön Sík Sándor 5 legcsodálatosabb verse összeállításunk.
A Dunáról fúj a szél
A Dunáról fúj a szél.
Szegény embert mindig ér.
A Dunáról fúj a szél,
Szegény embert mindig ér.
Ha hideg szél, ha meleg:
Vagy izzad, vagy didereg.
Húzza-nyúzza minden ág,
Az okosok, a buták.
Ha meg ő tesz bolondot,
Felköti a kolompot,
Falba veri a fejét,
Fehérből szűr feketét.
Ha mellén, ha hátán,
Csak rajta ül a sátán.
Embernek is felet ér,
Dunáról fúj a szél.
A Dunáról fúj a szél,
Szegény magyart mindig ér.
Ha török szél, ha tatár
Szeles táj a Duna-táj.
Szerencséje fura kincs:
Ha dohány van, pipa nincs.
Dupla búza: benne jár
Janicsár és granicsár.
Legénykedett huszárul:
Lebillent a lovárul.
Se Rákóczi, se császár,
Több veszett, mint Mohácsnál.
Életnek is felet él.
Dunáról fúj a szél.
A Dunáról fúj a szél.
Magyar költő minek él!
Dunáról fúj a szél.
Ezeréves dallam
Lányok, lengő ruhákban, lebegő
Aranyvásznán az esti napsugárnak
Fátyol pillék a zsongó víz felett,
Összefogózva körbe-táncot járnak.
Oly fiatalok, oly könnyűdedek,
Le sem verik a fűről a zománcot,
Lejtenek, ezeréves dallamon
Kétezeréves hajadoni táncot.
Mögöttük mosolyog a Balaton:
A pillanatnyi hullámok zsibongnak
Tízezeréves altató zenét
A százezer esztendős Badacsonynak.
Mögöttem Pest felé, Párizs felé,
Lohol a jött-ment vonat sivalogva.
Elönt egy mérhetetlen nyugalom,
És fölnézek a rejtett csillagokba.
Mint az ördöngös fiú édesapja
Mint az ördöngös fiú édesapja,
Lábadhoz Uram úgy esem.
A néma ördög tépi, marcangatja
Fiam és anyám, minden kedvesem.
Hol tűzbe rántja, hol a vízbe őket,
Úgy dőlnek el, akár a holttetem.
Minden lehet, Te mondtad, a hivőnek!
Hiszek Uram,
Segíts hitetlenségemen!
Hiszek Uram, hiszen, ha nem hihetnék,
Mi maradna más, mint az őrület.
Hiszek Uram, hiszek, – de mi jöhet még?
Napban és holdban ordító jelek.
Azt írja mind: még nincsen itt a vég.
Jaj, feketével írnak feketére.
Tedd már Uram, szakadjon fel az ég!
Uram remélek.
Engedj remélnem remény ellenére!
Hajnali madárszó
A hajnali fényre kitárom
Zsibbadt, öreg ablakomat.
Fakadó levelü fákon
Csiripelnek a csöpp madarak.
Éjfélkor is ezt muzsikálták,
Mikor a kert aludt,
S kelletlenül álomra zárták
Szemüket a vén zsaluk.
Őket akkor sem láttam,
Csak a hangjuk harmatozott
A szomjas éjszakában
És valamit hozott, –
Valamit ami nincsen,
Amiért sír a világ,
Ami motoz az éji kilincsen
És reccsen a falakon át.
Mélyén álomnak, csendnek
Ott reszket ez a hang.
Többé elaludni sem enged,
Ha egyszer megsuhant.
Vadgesztenyék
Erdei ösvény, rajt húsz-egynehány
Kiszabadult csepp iskolásleány.
Naptól és levegőtől részegen,
Hemperegnek az áldott szőnyegen.
Szemecskéjük, a hervatag kökény,
Az őszi nap jóságos melegén
Mámoros tűzzel kutat szerteszét.
A fák alatt piros vadgesztenyék.
Itt is koppan egy, ott is egy gurúl
Gömbölydeden a friss haraszt alúl,
A párás fényben úgy csillog elő,
Mint a boldogság, mint a drágakő.
Mint koncra és játékra éhezett,
Rács mögött nevelt fióktigrisek,
Úgy veti magát a sok kisleány
A bújócskázó gesztenyék után.
„Jaj, milyen édes!” – „Ez még édesebb!”
„Én csak a nagyját, csak a fényeset!”
„Nekem is egyet!” – „Hármat!” – „Ötvenet!”
„Énnekem százat!” – „Az egész hegyet!”
Jaj, kicsikéim! – mondanám nekik,
De a bölcsesség torkomon szegik.
Mindnyájukat lányomnak érezem,
És könnybe lábad mind a két szemem.
