Sohonyai Attila – A voltaknak
Elengedtelek titeket.
Nem fáj, sose fájt.
Menjetek világnak büszkén,
s legyetek nélkülem ismét porrá.
Én maradok, és maradni is fogok.
Bár koptattátok hegycsúcsom elegen,
még mindig a legmagasabb vagyok.
Talán nélkületek, talán miattatok.
Egy vagyok, egész.
Nem kelletek immár nékem,
lehetne torkotokban bármilyen ének,
nem kell másból fél, hogy én is
mással csak fél lehessek.
Már látható minden mi eddig
ennyire vakon tapogatott,
s nélkülözésetek miatt vagyok,
az egyetlennek, a legjobb.
S köszönöm, köszönöm nektek,
hogy e sok harcot elkezdhettem,
sebektől verten, de fejet felemelten,
múlt idő lehettek dicső jelenemben;
értetek haltam, nélkületek élek.
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
