Sohonyai Attila: Levél a Kedvesnek
Sok már ez a távollét, sok már.
Hiányzik a csókod, s hiányzik még
sok más. Lehetnél itt, azért, hogy
én is lehessek: beletenném
vad gondolataimba szent szemedből
sugárzott rendedet.
Sok már ez a távolság, messzi nagyon.
A várakozás mi öl, a hiányod. S ki
nem gondolná e távolságot messzinek,
ahogyan nekem vagy ilyenkor, az
lehet nem lelt még szerelemre sehol.
Bús e külön várakozás, fojt.
Érezném inkább e kötelet úgy magamon,
mint mikor szoknyádba kapnak a lenge szelek,
s ahogyan bennem a vér, ha beléd gondolok,
ideig-óráig az elfojtással vív harcot.
Lázas e bírhatatlan végtelen, az idő.
Lángok érnek az egekig, s rozsda minden
másodperc, óratő. Buták lesznek az
okosak, s okosnak hiszik magukat a
balgák; lásd, ha nem vagy itt mellettem,
tömör pusztulásba csap a világ.
