in

Sohonyai Attila – El kell lökjelek magamtól

Sohonyai Attila – El kell lökjelek magamtól

El kell löknöm magamtól téged,
mielőtt a veled töltött szépet megmérgezik
a hétköznapokká fakuló, most még
forró együttlétek. Meg is kell bántsalak: fájón,
vörösen, hogy a múlásban se tudjak megszépülni
lényed magányos viszketésében.

El kell hagyjalak, hisz másként mindez a szép
mi most nélkülözhetetlen, egyszer csak sima
közönségesség, amolyan undor lesz, egy
megszokott kacat-muszáj, s ezzel együtt
egymás torkának eső gyűlölet.

Hazudnom is kell neked – e nélkül úgysem
hinnéd, hogy csupán azért hagylak
el, mert már más kell. Hidd inkább, hogy
galád vagyok, csaló, s gazember, minthogy
alább adva, hozzánk méltatlanként kelljen
bizonyosságban izzadjak, mennyire maradnék.

Legmesszebbre vándorolok hát, hátam mögé
utasítva mindent; felégetem, meghazudtolom
mindazt mit lehet – kivéve téged. A távolban
ülve leszek egy végtelen vacogás és nyugalom;
mert sose lehetsz, s mert így örökre együtt maradunk.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Sohonyai Attila: Levél a Kedvesnek

Sohonyai Attila – Csak legyél ott