Sokak szerint ez Gárdonyi Géza legszebb verse – íme a csodás költemény.
Gárdonyi Géza, bár inkább regényeivel, mint „Egri csillagokkal” lett világhírű, nem volt idegen a költészet világától sem. Ahogyan prózájában, úgy verseiben is az emberi érzelmek és a történelem összefonódását tárta elénk.
Ebben a gazdag lírai örökségben is akadnak olyan költemények, amelyek kiemelkednek.
És bár sokan vitatkoznak rajta, hogy melyiket tekinthetjük a legkiemelkedőbbnek, sokak szerint van egy, ami kétségkívül Gárdonyi legszebb versének számít.
Gárdonyi Géza: Este
A nap feküdni készült a szőlőhegy mögött:
égő-vörös fátyol-ingébe öltözött.
Május volt. Kéklett az orgonafák lombja.
Sárga cserebogár keringőzött dongva.
És mi a kis padon az eperfa alatt
virágot kötöttünk, holmi pitypangokat.
A nap lassan beledűlt szép selyemágyába:
violaszín szárnyon jött az est nyomába.
Homlokán egy gyémánt ragyogott remegve: –
fényes réz-sarlóját magasra emelte:
s lenn és fenn árnyékot terített árnyékra,
mígnem övé lett a föld minden tájéka.
Vilma a szép esti csillagom merengett.
És szólt: Mondja, mi az? Laknak-e ott lelkek?
Az éjjel erről a csillagról álmodtam…
Ha egyszer meghalunk, megállunk-e ottan?
És látom-e még magát, ha én megyek elébb?
Ezt mondva, vállamra hajtotta fejét.
Harangoztak. Aztán csönd lett a világon.
Álomszellő lengett át minden fűszálon.
Nem hallatszott más, csak a fák susogása:
s egy-egy cserebogár édes-bús dongása.
