Íme Szabó Lőrinc: A változatlan tavaszban verse.
Szabó Lőrinc: A változatlan tavaszban
Mit ér a tavasz, mit az új világ
őnélküle? Csak még fájóbb az út
most, mikor újra virágba borult,
a domb, föl, hozzá, föl, a réten át!
Mit a tág kép, s hogy suttog minden ág,
s a jázmin, s hogy a gerle újra búg?
S hogy, mint húsz évig, s tavaly, éppenúgy
jöhetne?!…Nem jön! Magas ablakát
hiába nézem, nem nyílik elém,
s lépésenkint igérve a remény
teljesedését, nem int már felém
kendő s kis kéz…Most, édes halottam,
a változatlan, gyönyörű tavaszban,
most érzem csak, mily egyedül maradtam!
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
