Szabó Lőrinc: Örök Élet
Mint egy csapda, nyílik és
csukódik a testem,
folyton szűri, amibe
belekeveredtem.
A világot szűröm én,
mint szivacs a tengert,
savakat és lúgokat,
isteneket, embert.
A világot eszem én,
a világ esz engem,
egymás szája és bele
vagyunk mind a ketten.
Egymás gyomra – elemészt,
amit megemésztek:
örök halál vagyok én,
mégis örök élet.
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
