in

Szabó Lőrinc tavaszi versei

Hirdetés

Jöjjön Szabó Lőrinc tavaszi versei összeállításunk.

Szabő Lőrinc: Tavasz

„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.

„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
Szeretlek !” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb

Szabó Lőrinc: Nyitnikék

Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,

a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,

s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,

mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.

Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.

Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán, mint 35
éles fuvola.

Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is ujra
az énekét: 40

két füttyre mindig
kvart lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!

Nyitni, de – nyitni, de –
nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!

Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.

Nyitni kék! – fütyülök
utána
s nézek az eltűnő
madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,

mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,

akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.

Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.

Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:

a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék –
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!

Szabó Lőrinc – Tavasz elé

Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyulnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szivemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, szentlélek uristen, tavasz!

Szabő Lőrinc: Tavaszban

Szép őszpiros
ma is az erdő,
pedig tavasz van.
Nézd, mennyi rossz
csira s kesergő
vágy pusztul el,
míg a tavaszban
egy-két didergő
virág kikel.
Nézd, ami volt, hogy
harcol, amíg
az új elől
eltakarodik, –
nézz és vigyázz:
gyilkol a harc és
gyilkol a béke
és a törvény
egyszerüsége,
ha belelátsz,
a te jövődből
is eleget
megmagyaráz.

Szabó Lőrinc: A szomorú tavaszhoz

A napnak, ha kibúvik,
már melege van,
járunk a tavaszban,
hegynek visz utam;
a tavasz didereg még,
rejtekezik,
de fölverjük tar
lugasait,
s megyünk, szaladunk
völgynek le, megint föl:
örülni tanulok
a gyerekeimtől.
A kicsi, a nagy
itt van velem,
vágják a sarat
istentelen,
szájuk egy percre
nem állna be,
érzik, oda már
a tél ereje
s hogy bár a táj még
pusztaság,
szürkén is itt van
az új világ.
Igazatok van,
gyerekek,
felejtsük a szép
halált, a telet:
a föld maszatos most,
porhanyó,
csak sár födi, piszkos
rongytakaró,
de jobb ez a sár, mint
a büszke palást,
mely födte fehéren
a pusztulást.
A nap tüze egyre
melegebb,
futkos, viháncol
a két gyerek:
hol az a tavasz? mért
szégyenkezik?
Minden bokorban
azt keresik,
itt vannak, ott és
mindenütt,
Isten se bírna
már velük.
S az Ördögormon
a csárda felett
én is kiáltok:
– Jőjj, kikelet!
Hozzád jöttem ki,
jőjj, kis, csupasz,
szomorú tündér,
szürke tavasz!
Repülj, gyere, kísérj
völgynek le, megint föl:
tanulj meg örülni
a gyerekeimtől!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]

Várjuk a kommenteket

Szabó Lőrinc – Balassagyarmat

Szabó Lőrinc születésnapi idézet