Mi most sorba vesszük legszebbnek tartott magyar verseket. Jöjjenek a magyar költészet csodái.
“Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.” – indul a költemény, majd így folytatódik:
“Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.”
Bús gyársziréna búgott
“Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére…” – fejeződik be Tóth Árpád verse.
Érdekességek a műről
A vers a nagyvárosi táj ébredésének három mozzanatát rajzolja meg: a még derengő, színtelen szürkeséget (1. vsz.), a felkelő nap első fényének varázsos bűvöletét (2–4. vsz.), majd a nappali élet józan valóságát (5. vsz.).
Tóth Árpád 1923-ban írja meg a Körúti hajnal című verset. Ekkor Budapesten él, az Est című lapnál dolgozik.
Kettős érzés él benne. Egyrészt boldog: felesége, gyermeke, munkája van. Másrészt már évek óta ott munkál benne a tüdőbetegség. E kettősség – a halál képei és az élet varázsa – jelenik meg ebben a versben.
Az írás egy valós élményt mutat be. A költő talán végigdolgozta az éjszakát, talán felébredt hajnalban, mindenesetre most a még egyelőre komor, szürke és szennyest várost nézi az ablakból.
Szerinted melyik a legszebb magyar vers? Írd meg kommentbe!
