Ajánljuk:

  • Ábrányi Emil verse Kit szeretek?
    in

    Ábrányi Emil: Kit szeretek?

    Jöjjön Ábrányi Emil: Kit szeretek? verse. A gyöngéd lelkü asszonyt, csak azt tudom szeretni! A tiszta lelkü asszonyt, a hűségére büszkét, akit pirulni késztet a szép, nemes szemérem, bár nem tapasztalatlan: csak azt tudom szeretni! Csak azt tudom szeretni, aki hibámat látja, és mégis megbocsátja, szelíden megbocsátja. Csak azt tudom szeretni! A gyöngéd női lelket. […] Olvass tovább

  • Ismerős a vers? Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek
    in

    Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek

    Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek Annyi szirma nincsen a virágnak, Annyi gyöngye nincsen a világnak, Mint ahányszor nevedet megáldom, Viruló virágom, Édes birodalmam, ragyogó világom! Emberek közt elhagyatva álltam, Egy nyájas szót, annyit sem találtam; Kezet akkor nyujtottál te nékem, Drága kedvességem, Szép, magányos csillag gyászos, komor égen! És azóta hű társam te voltál, Dús lelkeddel […] Olvass tovább

  • in

    Ábrányi Emil: Október hatodikán

    Jöjjön Ábrányi Emil: Október hatodikán verse. Amennyi könny van a szemekben, Hulljon ki lassan, permetegben, S elsírva mind, kezdd ujra még; Siratni őket nincs elég! Nő, könnyeid peregjenek, Mint szerte hulló gyöngyszemek. S te férfi-szív, zord mint a kő, Olvadj, ne szégyeld! Könny, elő! Légy forrás, szirtből szökkenő. Hulljon ki mind, gyász árjakint, Amennyi könny van […] Olvass tovább

  • Jöjjön Ábrányi Emil: Mi a haza? verse.
    in

    Ábrányi Emil: Mi a haza?

    Jöjjön Ábrányi Emil: Mi a haza? verse. Egy élénk fiúcska, akiben a lelket Isten már növeszti, aki már figyelget, és kezd számot adni arról, amit érez, így szólott apjához, édes szülejéhez: Kedves apám, lelkem, valamit nem értek! Ha ti a hazáról – ti nagyok – beszéltek, szemetek – jól láttam – majd könnyekben ázik! Majd […] Olvass tovább

  • in

    Ábrányi Emil – Él a magyar…

    Jöjjön Ábrányi Emil – Él a magyar verse. Fessétek bár sötétre a jövőt, Mondjátok, hogy már torkunkon a kés, Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról, Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról: Engem nem ejt meg gyáva csüggedés! Szentűl hiszem, akármit mondjatok, Hogy a magyar nem vész el s élni fog! Többet ki küzdött és ki szenvedett? Hiszen vértenger, temető […] Olvass tovább

  • in

    Ábrányi Emil: Magyar nyelv

    Jöjjön Ábrányi Emil: Magyar nyelv verse. Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged Ajkára võn, többé nem dobhat el! Szentség gyanánt hogy befogadja éked, Õrzõ oltárrá válik a kebel. Pajzán, derüs vagy, mint nõink szeme, S erõs, szilárd, mint hõsök jelleme! Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék, S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég! […] Olvass tovább

  • in

    Ábrányi Emil: Vándor-madár

    Jöjjön Ábrányi Emil: Vándor-madár verse. A gálya reng… s a méla tengerész Fáradt szemével a magasba néz. Borongó, síró alkony-ég alatt Lát fönn-repülni vándor-madarat… “Hová, hová, bolyongó kis madár? Utánad éj… előtted nincs határ, – Süvölt a szél… kel a vihar legott, Szállj árbocomra, – jer! pihenj meg ott!” “”Jó tengerész! Én nem pihenhetek! Vágy […] Olvass tovább