A versek oldala
Jöjjön Babits Mihály: Ember a mezőn verse. A mezőn egy ember hever és ez nem olyan víg mező amilyen azelőtt szokott lenni, és máshol, a mező: mert itt füstöt evett a fü úgyhogy a nyugvást kereső még kormosabb lesz tőle, bár ugyis ép elég kormos ő. A mezőn egy ember hever; de ez nem olyan […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Jónás imája verse. Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s ugy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelző karókat gátakat. Óh bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos útakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére […] Olvass tovább
Jöjjön a 8 legszebb Babits Mihály idézet. „Művészet és tudomány legmagasabb foka a Tudatnak, amely az Élet testén nőtt.” – Tudomány és művészet „Ki farag valaha bennünket egészre, ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló, legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?” – Psychoanalysis Christiana „Az életvágy minden ember legtermészetesebb érzése.” – Drága élet 5. „Semmi […] Olvass tovább
Ezeket érdemes elolvasni! Babits Mihály 5 remek verse. Kislányomhoz Pici lélek, Ildikó, mért nem rikkantsz, kis rigó? Mit bámulsz oly komolyan? Szemed-szájad épolyan, mintha mélyen elmerülve, egy riadt kis néző ülne, puha párnás páholyában, e világ vad szinházában. Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Arany Jánoshoz verse. (Egy megzavart verselő a XX. században) Hunyt mesterünk! tehozzád száll az ének: ládd, léha gáncsok lantom elborítják s mint gyermek hogyha idegenbe szidják édesapjához panaszkodni tér meg: úgy hozzád én. E nemzedék szemének gyenge e láng, bár új olajak szitják: cintányérral mulatnak már a szittyák s rejtett kincset sejteni rá […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Turáni induló verse. Mi vagyunk a rónán járók, Soha napján meg nem állók, Lég fiai, röpke rárók, Messze mezõn szerte szállók. Huj, huj, huj! Szolgánk jámbor, népünk pártos, Széltõl ellett ménünk táltos, Varju, holló ránk kiáltoz, Könnyü nyilunk visszaszálldos. Huj, huj, huj! Rabjaink a barmot hajtják, Szolgáink a sátrat hordják, Lányaink a […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Petőfi Koszorúi verse. „Avagy virág vagy te hazám ifjúsága” Hol a szem, szemével farkasszemet nézni? Ki meri meglátni, ki meri idézni az igazi arcát? Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak, mint az olcsó gyertyák. Szabadság csillaga volt hajdan a magyar, de ma már maga sem tudja […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály Miként szélcsendben a hajó verse. Miként szélcsendben a hajó lelkem ma veszteg úgy lebeg vitorla nélkül! – Ah be jó, hogy most melletted ülhetek! Talán megállt a vén Idő s mi ketten élünk már csupán – ó milyen édes lanyha hő, mily édes lanyha délután. Most messze földön senki sincs, fénylik az […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Augusztus verse. A falunak tornya karcsu, körül karcsu könnyü fák falu fölött vörös arcu, sárga bajszu holdvilág. A vasúton szállok messze, messze, messze csöndesen, és tünődöm, enyém lessz-e, vagy már veszve, kedvesem? Aki egyszer, egy szép estén, szép csöndeskén rámhajolt, enyém lessz-e még édeském, ki egy estén enyém volt? Illyen messze, halk […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: A zengő szobor dala verse. A hajnal fénye rezzenésén a puszta szobra hangot ad: a hajnalt elaludni, ember! nem resteled rest álmodat? Ha későn ébredsz, fönn a nap már és erős fénye szúr, vakít s te meghökkenve dörzsölöd majd sötéthez szokott szemeid. »A gyáva faj, a törpe lelkek …« Aludni úgy-e jól […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály – Ékszerláda verse. Lelkemnek kincsei, szegény szomorú kincsek alusznak naptalan, sötét ládába rejtve. Néha előveszem, mint ékszerét a vénlány s játszom velük magam, mindenkit elfelejtve. És ékesítgetem magamat gondolatban: ez itt egy diadém: egy régi szerelem: ha föltenném megint lelkemnek homlokára! ez itt egy bús gyürű, egy bús gyürű az ujjra, pecsétes […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Levél verse. Ne kérdezd, barátom, hogy mit dolgozom mert csak vékony időm könyvét lapozom s ez a fáradt élet úgy tart pihenőt, mint üres könyv-oldal új szakasz előtt. A fű sarját nyírom, a fákat nyesem, fázó bárány módján a Napot lesem. Lapokkal, levéllel halmos asztalom: zsongó gyepem ágya csendesebb halom. Asztalom bús […] Olvass tovább