Dsida Jenő versek

Jöjjön Dsida Jenő: A kovakő verse. Acél, kovakő az én furcsa lelkem, melyeket folyvást összecsapkodok, s a szűzi szikrák szertecsiholódnak és néha-néha lángja is lobog. Ti csak nézitek, ennyi mérve rátok, semmi egyebet nem kell tennetek! Ti örömötökre csiholom a lángot fény-boldogság és béke veletek! E fényüzenet én egyetlen kincsem, de szívem csupa áldva-szerető, s […] Olvass tovább

Jöjjön Dsida Jenő: Miért vagyok kedvetlen? verse. Mert már megint jönnek azok a fellegek, megint eső lesz. Megint sár lesz és ólmos ködburok a lélek körül. Éjszaka megint fennülhetek ébren, hallgatni, amint a végnélküli eső paskolja a falakat és zubognak a csatornák. Megint, megint és már nem is remélem, hogy vége lesz. Valahová el akartam utazni […] Olvass tovább

Jöjjön Dsida Jenő: Ősz című verse. Mért van, hogy a szivem Csupa, csupa bánat? – Siratom halálát A gyönyörű nyárnak. Siratom halálát A hulló levélnek, Lassú hervadását A virágos rétnek. Siratom halálát Égő forró könnyel… …Csicsergő madárdal Tavaszi virággal Csak mégegyszer jöjj el! Köszönjük, hogy elolvastad Dsida Jenő költeményét. Mi a véleményed az Ősz írásról? Írd […] Olvass tovább

Jöjjön Dsida Jenő: Mi lesz? verse. Uram, Te láttad: Homlokom tele kőzúzással, vérrel, kis lelkek köve milliószor ért el, de sohse dobtam mással vissza őket, mint édes, puha, krisztusi kenyérrel. Uram, Te láttad: Foszlós-belű volt, fehér és igaz, haragviszonzás s békét lehelt mégis, meleg illata csupa ős-poézis, s az őrjöngőnek fékező vigasz. Uram, most kérdem: […] Olvass tovább

Jöjjön Dsida Jenő: Örök útitársak verse. Mellykémnek forró szeretettel Ez első versem, mit Hozzád irok, ki pályatársa lettél zord utamnak, ki megfogod kezem, míg búg a gép s az állomások mind mögém rohannak. Harminc kis állomást elhagytam immár és közeledik már a többi, jaj: minden nap új mérföldkő, új barázda, mindennap elhull egy-két szürke haj. […] Olvass tovább

Jöjjön Dsida Jenő: Felhők fejedelme verse. Egy viharterhes éjszakán sötét felhők királlyá tettek, leszálltak hozzám gomolyogva és hódolattal körülvettek. E viharteljes éjjel óta egyre jönnek a ködcsomók, jön a sok újabb szürke felhő, halk tisztelgés, sok furcsa bók. S velem maradnak mindörökké, beléjük merül homlokom, ha könyvbe nézek, gépen írok, vagy csilingel a telefon. Felhő-ország […] Olvass tovább

Jöjjön Dsida Jenő: Rövid napló verse. Bárányfelhőt tartok az óljaimban, emlékeimet nevükön szólítom, szeretem az embereket. A csillagok fényes esője alatt bőjtölök és imádkozom este és a Halálnak minden vacsoránál külön tányért teszek asztalomhoz. Ha kérdeznek, halkan felelek, hiszem a föltámadást. Márványba vések egy fehér nevet s eltemetem mélyen a föld alá. Köszönjük, hogy elolvastad […] Olvass tovább

Jöjjön Dsida Jenő – Messzire jöttem verse. Kedvesemtől, aki csókolt, messzire jöttem, piros szirmok maradtak mögöttem a kék hegyeken s a völgyek útain. Csupa bodzavirág minden, kilombosodtam én is a szomorúság tartós melegében s bodzavirág-szaga lett a szónak. Miért nem félnek tőlem az őzek s a rengeteg agancsú szarvasok? Tenyeremből hűs vizet csorgatok üszkös sebeikre. […] Olvass tovább