Gyurkovics Tibor

Gyurkovics Tibor – Örökké Örökké van a táj, a fák, az almakertek, a fák végén a lomb vagy a diólevél, miket úgy hajt a szél, mint halakat a gyermek, ahogy ujjaival a víz széléhez ér. Lenn ember ballag át, az aszfalt néma útja kígyózik bőrösen és lendül és ragyog, a lebegő ködök a levegőbe fúrva […] Olvass tovább

Jöjjön Gyurkovics Tibor – Péntek verse. Elvétem már a tárgyakat. A lényeg elsikkad már a télből és a nyárból, az azelőtt okosra nézett képek hada most semlegesen vádol. Az azelőtt fölépített varázshegy most egycsapásra össze-vissza omlik, s én így maradok véglegesen már egy betört világban és sorsom csomóit ki nem bogozva, ostobán, hanyatt, csak azt […] Olvass tovább

Jöjjön Gyurkovics Tibor: Börtön című verse. Úgy várlak, mint a beszélőre a hitvesüket a rabok, hogy elmondhassák nagy lihegve a holnapot, s a tegnapot. Elmondhassák bűneiket, kit raboltak, kit öltek el, elsősorban önmagukat, az őrület kezeivel. De ahogy jössz a folyosón, egész a rácsokhoz közel, minden bűnömet elfelejtem, csak azt tudom: megérkezel. Olvass tovább

Jöjjön Gyurkovics Tibor: Szilvafa című verse. Sokáig álltam, sokáig álltam a szilvafák árnyékában, sokáig éltem, sokáig éltem tested takaró melegében. Azt akarod most, hogy elégjen testem a tested bőr-melegében? Azt akarod, hogy megfagyjak óriás árnyékában a napnak? Aztán azt akarod, hogy elégjen testem a napon, a meztelen réten? Aztán azt akarod, hogy egy este testem […] Olvass tovább