Ajánljuk:

  • in

    Reményik Sándor: Halottak napja

    Jöjjön Reményik Sándor: Halottak napja verse. Halottak napja van. Az első, Mióta döngve hullott Rá a hant. A Sír tövében egy-egy fénybogár Csillog. Különben sötét a határ, S hosszú az éj alant. Szívek, tilos a nagy világítás, S virág sincs annyi már, Elpazaroltuk régi ünnepen; Egy-egy szálat visz némán, könnyesen, Ki ma este a temetobe’ […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd verse. Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Halottak napján

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halottak napján verse. Este, hogyha hallom, hogy áhitatra kondít a harang, elálmodozom a búgó harangon. Hogy szól puhán a halkult, tompa hang, hervadt ruhában ébred a gyermekkor, mely a szívemben porladoz, alant. Imádkoztam mint kisfiúcska ekkor, vékony kezem megfogta jó anyám, szemembe nézett mélyen s átölelt jól. Féltem. Fakó volt arcom, halavány. […] Olvass tovább