A versek oldala
József Attila versei
József Attila a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja
1905. április 11. (Budapest) — 1937. december 3. (Balatonszárszó)
Jöjjön József Attila: Várakozás verse. Alszik a vár, elhagyatott. Kong a terem, fojt a magány. Porbelepett ó-aranyos oszlopi közt lóg a falán Sok fekete, ódon, öreg hősi vezér, ősi alak Képe s a vár elhagyatott. Állnak az ősz, néma falak. Kincs, arany és drága ezüst. Szellemeké mind e halom (Szívem e vár.) s alvad a […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Halálos szerelem verse. s ha nem volt még halálos szerelem, azt akarom, ez halálos legyen, értelmes kín: mert nincs értelme annak, ha embernek üres kínjai vannak, s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat, én meg fogom majd ölni magamat, nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam, de jobban fájna elsorvadni lassan, s […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A legutolsó harcos verse. Valami forró, nyári éjszakán Gyárfüst ölelt át lomha földszagot S a legnagyobb lélek szökkent belém: Az ucca és a föld fia vagyok. Ma hat földrészre nyílik bimbaja – Szép szívem óriás, piros virág És villamos hullámok: lengetik Világbelengõ, kitárult szagát. Börtön, kaszárnya, templom nem elég, Hogy a hegyekrõl ledobja […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Perc című verse. Dalol a madársereg, hogy az erdõ zeng belé, maszatos parasztgyerek inal a folyó felé. A nap is süt melegen, tüzesíti a leget, nem is látni az egen pici keskeny felleget. A parasztgyerek hevül, a folyóparton ledül, homokon gurul tovább, kavicsot fog, jó lapost, a folyóba dobja most s fütyörészve áll odább. Olvass tovább
József Attila: Margaréta Itt kuksolok a szilvafák között, kakukkolgat a hamvas szerelem, kakukkolgat. A berekháti köd pamutpapucsban lépked szívemen. Elültem, mint az öreg szúnyogok. Összébb simul a szittyó meg a nád, hever lábamnál a szél és morog; borzas a szőre. Sóhajt a világ. Tégla a boglyán, öklöm fejemen, – egy margarétán búsulnék magam, már pára […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Magyar Alföld verse. Magyar Alföld – gond a dombja; temploma cövek; talaja mély aludttej, de benne hánykolódnak szögletes kövek. Magyar ember – rongya zászló; étele a tál; dudvaszedő nemzet vagyunk, értünk mezítláb jön foltozott halál! Nosza költő! Holt a holdad; köldököd kötél; csettintésed égő város, tollad füstölög s egy szál gyufát […] Olvass tovább
József Attila: Egyszerű ez Lement a nap nyugaton, Följött a nap keleten. Egyszerű ez. Él az, aki eleven. Rongyos mindegyik zsebünk, Rossz a magyar zsebe rég, Egyszerű ez – Elveszett az ezerév. Ha elveszett, elveszett, Nem keressük már elő, Nem érünk rá, Vonaton jár az idő. Expresszen jár az idő S gépből csinált madarán, A […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Ars poetica verse. Németh Andornak Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás – fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Kertész leszek verse. Egy egyszerű vers valamiféle átható, ősi energiaforrással telve, szinte kényszerít, hogy daloljuk. József Attila gyermeki énjének víg kedélye, ami megjelenik az egyszerre játékos, lüktető és a valósággal szembesítő Kertész leszek című műben. – írja a cultura.hu a versről. József Attila: Kertész leszek Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én […] Olvass tovább
József Attila: A bánat A bánat szürke, néma postás, Sovány az arca, szeme kék, Keskeny válláról táska lóg le, Köntöse ócska, meg setét. Mellében olcsó tik-tak lüktet, Az utcán félénken suhan, Odasimúl a házfalakhoz És eltünik a kapuban. Aztán kopogtat. Levelet hoz. Olvass tovább
József Attila: Ti jók vagytok mindannyian Ti jók vagytok mindannyian, Miért csinálnátok hát rosszat? Néha úgy vagytok a rosszal, Mint a gyerek a csavargással. Ujjong, eltéved, sirdogál S hazakívánkozik. Ti mindannyian örültök a jónak S fontoljátok meg, mit mondok: Nem sánta az, aki Együtt lelkendezik a csúszkálókkal! Olvass tovább
József Attila: Mama – érdekességek a költeményről, verselemzés. József Attila anya versei közül ez a negyedik, 1934-ben jelent meg a Népszavában, illetve később a Medvetánc címet viselő egyetlen gyűjteményes kötetének záróverse lett. A Medvetánc kötet záróverse, tehát éppoly kitüntetett helyen áll itt, mint az Anyám című vers a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötetben. A két verset összehasonlítva jól érzékelhető a két […] Olvass tovább